Munkakörhöz tartozó feladatok
• Oktatói és oktatásfejlesztői tevékenység a Kar építőipari alap- és mester képzéseiben, digitális mérnöki kurzusaiban, valamint a BIM szakmérnök szakirányú továbbképzésben, ill. témavezetői tevékenység folytatása a Breuer Marcell Doktori Iskolában
• Szakmai tantárgyak szervezése, irányítása, oktatása magyar és idegen nyelven
• Aktív részvétel a Mérnöki és Smart Technológiák Intézet szakmai aktivitásaiban, valamint hazai és nemzetközi szervezetekkel való kapcsolattartás segítése
• Publikációs tevékenység folytatása (szakirodalomban jegyzett és közéleti publikáció), a területhez kapcsolódó kutatások kezdeményezése, vezetése
Pályázati feltételek
MA/MSc vagy azzal egyenértékű végzettség, doktori fokozat és habilitáció vagy az Egyetemi Habilitációs és Habitusvizsgáló Bizottság (EHHB) által megállapított szakmai és tudományos minimumkövetelmények teljesítése
Oktató és tudományos, szakmai, vagy kiemelkedő művészeti tevékenység, mely alkalmassá teszi a hallgatók, a doktori képzésben részt vevők, a tanársegédek tanulmányi, tudományos, illetve szakmai munkájának vezetésére
Idegen nyelvű előadások tartása
Oktatásban szerzett tapasztalat
Megfelelő publikációs tevékenység folytatása idegen nyelven is
Rendszeres szakmai közéleti tevékenység folytatása, ill. széleskörű hazai és nemzetközi kapcsolatrendszer, valamint szakmai közéleti elismertség
Felsőoktatási intézményben legalább nyolc év időtartamú oktatási tevékenység ellátását célzó munkavégzésre irányuló jogviszony, melybe három év szakirányú munkavégzésre irányuló jogviszony, vagy önálló szakirányú tevékenység beszámítható
Előnyök
Épületinformációs modellezés (BIM) területen szerzett gyakorlati, oktatási, kutatási tapasztalat
BIM szabályozásának területén szerzett tapasztalat, mely segíti a BIM területén végzett oktatásfejlesztést, ill. a digitális építőipari kutatási célok, irányok meghatározását
A kiírás utolsó módosítása:
2026. január 15. 08:24